Szilvi blogja

A „Szörnyike Hölgyike”

 

Ma a munkából nagy boldogan hazafelé jövet megzuhanva bámultam ki a fejemből. Ezt megelőzően egy ingatlant kellett bemutatnom, az üzlet végül sikerrel zárult, így tényleg a lelkem mélyén boldog voltam. Mindez pusztán azért nem látszott rajtam, mert mikor kora délután a tőlem megszokott módon robogva elindultam a délutáni bögrényi török kávé adagom elfogyasztása kimaradt. Szóval az ábrázatom rendesen bamba volt és unottan néztem magam elé. Beálltam várakozni a többi emberrel együtt a troli megállóba és lám, a szemeim kávé nélkül ugrottak ki majdnem a helyükről. Egy fogalmazzunk úgy, hogy kissé alul öltözött fogpiszkáló ült a megállóban a padon, bőrdzsekiben, miniszoknyában, térdig érő fekete zokniban és bakancsban. Ezt látván megpróbáltam a fejére koncentrálni, de inkább ne tettem volna, mert egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ezek után képes leszek nyugodtan, rémálmoktól mentesen aludni. Hogy legyen egy kép előttetek a fejnek jóindulattal nevezhető valamit illetően megpróbálom leírni az általam megfigyelt jellemzőket. A csaj (legalábbis én annak néztem) haja egyik oldalon kopaszra volt nyírva a másik fele meg volt hagyva és bele volt húzva a képébe. Az állához a bőre alá volt beültetve valami bigyó, amitől úgy nézett ki, mintha egy zsírcsomó nőtte volna ki magát mértani pontossággal állközépre. Csak az egyik szemöldöke látszott a behúzott hajkóc miatt, de az kb. fél centinként csíkosra volt borotválva, a kiborotvált részekbe piercingek voltak berakva. A szemei ki voltak húzva jó vastagon fekete szemceruzával, ebből a csodás feketeségből a száját sem hagyta ki. A fülébe egy akkora fültágító volt betuszkolva, hogy a bőr már el volt vékonyodva és teljesen abnormálisan elállt a füle karikástól a fejétől. Mondanom sem kell, hogy ő önmaga is vicces volt, mosolygó rémületemben megpróbáltam másfele nézni, még akkor is, ha ez kimondott nehézséget okozott számomra és döbbent arcok tették ugyanezt körülöttem. Megpróbáltak a körülöttük levő dolgokra koncentrálni, de sikertelenül.  Az emberek arcáról döbbenet és mosoly sugárzott egyszerre. A „hölgy” pedig elégedetten vette tudomásul, hogy lesett állakkal mindenki őt bámulja. Véleményem szerint nem csak én, de a többi várakozó is egyszerre gondolkoztunk azon, hogy mi vehet rá egy fiatal nőt arra, hogy szörnyet faragjon magából és így élje a mindennapjait. Dolgozik-e és ha igen vajon hol kap munkát, milyen munkakörben? Egy dolgot csatoltam az eddigi fogadalmaimhoz: Abban a nem várt esetben, ha a lányom fejében megfordul, hogy szörnyeteggé varázsolja saját magát idő előtt fogom szép csendesen kitekerni a nyakát. A csatolt kép csak illusztráció, nem a fent leírt nőszemélyt ábrázolja egyik sem, de kettejük szörnyetegsége körülbelül azonos színvonalúra tehető a fent leírt „hölgyével”.

Itthon a kávé megvárt, bár ezek után felébredtem minden tekintetben!

Ha  szembejön veletek a „Szörnyike Hölgyike” nem megijedni, nem röhögni csak szépen, értelmesen félre nézni!

 

piercinges

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!