Kiásta a halottakat és babákká mumifikálta őket.
Egy édesanya számolt be a rettenetes, horrorfilmbe illő esetről. A lánya a saját otthonukban brutális gyilkosság áldozata lett. A végső nyugalomba helyezett kislányt ezután egy férfi kiásta majd babát mumifikált belőle. A tettes a 47 éves Anatoly Moskvin volt. A rendőrség a nála végzett házkutatás során több tucat holttestet talált. Az elkövető egy házban élt Nyizsnyij Novgorodban az apjával és az anyjával, a testeket pedig a saját hálószobájában gyűjtötte össze az évek folyamán. A halottakat felöltöztette, harisnyát és térdig érő csizmát adott rájuk. Kisminkelte őket, kirúzsozta a szájukat, hogy baba kinézetűek legyenek. Az áldozatok születésnapját is jegyezte, hogy a jeles napon felköszönthesse őket.
“Soha nem gondoltam volna, hogy majdnem pontosan tíz évvel később 2012. október 5-én egy rendőrségi vizsgálat miatt a lányom koporsójának felnyitásakor nem lesz benne a kicsi testének maradványa.” – nyilatkozott a máig megtört édesanya.
“Nem lehet elképzelni azt a fájdalmat, amikor ráébredsz arra, hogy valaki megérinti a gyermeked sírját, ami számodra a legszentebb hely a világon. Kilenc éve látogattuk gyermekünk sírját úgy, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy az végig üres volt. A sír helyett a vadállat lakásában volt a lányunk. ”- emlékezett vissza Natalia.
2003.májusában Natalia és férje Igor (44), elkezdték lefesteni a lányuk sírja köré rakott kis fém kerítést. A következő napon visszatértek hogy befejezzék a festést és ekkor Natalia úgy érezte, hogy valaki ott járt előttük. Ezután kezdődött a kilenc évig tartó gyötrelem. Ugyanebben a hónapban találtak egy sírra írt feljegyzést: „Dobry Angel”, ami annyit jelent, hogy „Kedves Angyal”. Ekkor már Moskvin hagyott üzenetet.
“Minden alkalommal megborzongtunk a félelemtől, amikor a sírhoz mentünk, mert nem tudhattuk előre, hogy mire számíthatunk. Ez a beteg, névtelen üzeneteket hagyott a kislányunknak címezve. Gratulált neki a jeles ünnepeken és minden iskolakezdéshez és tanévzáráshoz is, plüssállatokat és újévi dekorációt is hagyott a sírnál, mintha Olga még életben lenne. Képzelje el milyen volt nekünk olvasni a meggyilkolt gyermekünknek címzett sorokat! Minden alkalommal mintha lándzsákat forgattak volna meg a szívünkben.”- mondta Igor.
Moskvin egy általa hagyott üzenetben, megfenyegette a szülőket: “Ha nem állítanak a gyermeknek nagy síremléket, amelyet megérdemel, akkor kiásom a testet.” A pár 2003. júniusában készítetett sírkövet. Az esetet ezzel egy időben jelentették a rendőrségnek, amelyre azt a választ kapták, hogy nem tehetnek semmit az ügy érdekében.
Natalia új lakásba akart költözni, hogy megpróbálja újjáépíteni az életét. De Igor nem volt hajlandó elhagyni a lakást, csak ült órákon át Olga szobájában.
“Nem tudtam élni a lakásban, ahol a lányom meggyilkolták. Igor nem akarta eladni a lakást, csak ült Olga szobájában és nézte a kislányunk dolgait. Végül feladtam és elköltöztem anyámhoz. Tizennégy hónappal később aztán újra összejöttünk, és lett egy kisfiunk Alexei, aki visszaadta a hitemet az életben.” .” – emlékezett vissza Natalia.
2011-ben a rendőrség több ismételt sírrablási ügy miatt elfogta és letartóztatta Moskvint. Később a rendőrség azzal kereste meg Igort és Nataliát, hogy Olga sírját is fel kell tárni, mert lehetséges, hogy a Moskvin lakásában talált 29 gyermeki holttest közül az egyik az ő kislányuké lehet.
A rendőrség azt mondta, Moskvin az általa hagyott jegyzetek szerint a sírt már 2003 májusában kiásta, akkor amikor Natalia megérezte, hogy ott járt valaki.
Moskvin anyja Elvira, azt mondta a rendőrségnek: “Láttuk ezeket a babákat, de nem gondoltuk, hogy a belsejükben holttestek vannak. Azt hittük, hogy a fiunknak hobbiját képezik a nagy babák és ebben mi nem láttunk semmi rosszat.”
„ A múmiák szakértőjévé akartam válni. Vártam, hogy a tudomány megtalálja a módot arra, hogy ezek a lányok ismét élhessenek. A sírjukra feküdtem és elvittem magammal őket, ha megkértek engem rá. Ők pedig gyakran kérleltek, hogy menjek velük sétálni.” – mondta vallomásában Moskvin, aki beismerte a sírok kiásását. A bíróság elmebetegnek nyilvánította és ítéletként kiszabta rá, hogy hátralevő életét egy pszichiátriai klinikán kell eltöltenie, ahol kezelni fogják. Évenkénti felülvizsgálattal döntik majd el, hogy ép-e az elméje, de ha kiengedik ismételt tárgyalások várnak rá.
“Aggódom, hogy egy nap majd meggyőzi őket, hogy rendbe jött. Kiengedik majd és folytatni fogja a szörnyű tetteit. Számomra ő túl könnyedén úszta ezt meg. Legalább börtönbe kellett volna kerülnie egy cellába több bűnözővel. Tőlük legalább kapott volna méltó büntetést. Ha én akkor találkoztam volna vele Olga sírjánál, mikor kiszedte a lányomat most én magam lennék börtönben”- mondta Igor.
“A bíróság épületébe 2013. februárjában két rendőr kísérte őt. Amikor felém jött elvesztettem a levegőt. Csak álltam ott, nyitott szájjal, mint egy hal. A szívem mélyén nem tudom elhinni, hogy az anyja és az apja semmit sem tudott a történtekről. Elég csak megnézni a rendőrség által készített képeket. Egy rendetlen lyuk az egész ház. Nem tudom elhinni, hogy a holttesteknek nem volt semmi szaguk, vagy semmi gyanús nem tűnt fel nekik ezekről a babákról. Mégis szemet hunytak a fiuk furcsa hobbija felett.” – vette át a szót Natalia.
Az ügyész Konstantin Zhilyakov azt mondta: “Mindannyian, akik részt vettünk ebben a büntetőügyben egyetértettünk abban, hogy ez az egyik legmegrázóbb eset volt, amit valaha láttunk.”
A házaspár most újratemette Olgát egy jelöletlen sírba, remélve, hogy a lányuk végre békében nyugodhat.
Olga- aki halálakor mindössze 12 éves volt.
Anatoly Moskvin és az általa babává mumifikált holttestek.
Egy baba felöltöztetve és kisminkelve.
Egy másik baba smink nélkül.
Forrás: Daily Mirror
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: