Szilvi blogja

Nem a gyerek a hibás, ha nincs ideje tanulni!

És lám! Fellélegezhetnek a diákok, mert végre megérkezett a teljesen logikus magyarázat arra, hogy a diákoknak miért nincs idejük a tanulásra. A cikket végig olvasod és magad is megbizonyosodsz róla, hogy az okosodásra nem jut idő a temérdek teendő és nem megfelelő körülmény mellett, ami sújtja a fiatalságot az év mindössze 365 napján. A következőképpen… Tovább »

Így építették fel, majd döntötték le a világ legmagasabb homokvárát!

A munkagépek egyaránt nagy segítségek tudnak lenni építésben, de rombolásban is gond nélkül megállják a helyüket. Ebben a videóban – amely a Caterpillar legújabb kampányfilmje – azt láthatod, ahogyan hatalmas munkagépek segítségével felépítették a világ legmagasabb homokvárát és bekerültek a Guiness rekordjainak sorába. Ezt követően pedig egy jól megtermett exkavátor bezúzta az egészet. A kastély… Tovább »

Karácsonyi meglepetés csajoknak!

Akkor most villám gyorsan tegye fel a kezeit az, aki jó kislány volt az idén, mert Mikulás bácsi úgy döntött, hogy a nagy gyerekzsivajt kipiheni, ezért maga helyett idén a fiaival küldeti szét a karácsonyi ajándékokat. A rossz kislányok se keseredjenek el, ők is kapnak meglepetést, azonban nekik az utolsó srác végzi a házhoz szállítást…. Tovább »

Ezt fogyaszd, ha jót akarsz magadnak!

Ez a picike, szögre emlékeztető szárított virágbimbó mára a világ egyik legrégebbi és legnépszerűbb fűszere. Az Indonéziában fekvő Molukki-szigetekről származik, és az a hír járja róla, hogy már i. e. 200-ban a kínai udvaroncok szegfűszeget rágcsáltak, mielőtt a császárhoz szóltak volna, hogy még véletlenül se legyen az uralkodót zavaró, kellemetlen szájszaguk. Európába a 4. században került be arab… Tovább »

Így lesz egy férfi apaságból jeles

Az apaság sok férfi számára első elgondolásra egy rendkívüli módon nehéz és egyben nagyon ijesztő feladatnak tűnhet. Egyeseken ennek hatására kitör és eluralkodik a pánik. Azonban az alábbi képeken látható apukák mérhetetlen türelemmel és még nagyobb kreativitással álltak hozzá életük legszebb feladatához, amelynek eredményeképpen mókás fotók születtek. Íme néhány közülük, amelyek téged is meg fognak… Tovább »

Káprázatos felvételek, amelyek téged is magukkal ragadnak!

Egy a sarki fényre vadászó utazó készítette ezeket a csodálatos képeket és a time-lapse videót. Két nap alatt bérautóval, kutyaszánnal, motoros szánnal közlekedett és amint a természettől lehetőséget kapott már kattant is a gép, készült a videó. A szemet gyönyörködtető felvételeket Grönlandon és Izlandon sikerült neki lencsevégre kapni. A videó készítésének fő helyszíne Grönland volt,… Tovább »

100 évnyi változás 1 percben

A frizurák és sminkek divatja rengeteget változott az elmúlt 100 év során. Ez a rövidke, de annál pörgősebb videó azt hivatott bemutatni, hogy a trendek miként változtak ebben a nem is olyan rövid időszakban. Egyetlen modell folyamatos átalakulásában segédkeztek fodrászok és sminkesek, hogy a filmecske elkészülhessen. A videó megtekintése mindössze 1 percet vesz igénybe, de… Tovább »

Ilyen még sosem volt: Kiakasztotta a youtube-ot PSY

  A YouTube szoftverének maximális határértéke 2 147 483 647 megtekintésre volt beállítva, amit PSY Gagnam Style című dalának sikerült túllépnie. Senkinek sem jutott volna eszébe, hogy egy videót ennél is többször megnézhet a közönség – írták a Google platformján. A számlálót azóta újraprogramozták így szabadon folytatódhat tovább a Gagnam Style őrület és kúszhat ismét az egekig… Tovább »

Megdöbbentő! Ezt teszi a napi túlzott cukor fogyasztás.

A Los Angeles-ben élő, paleo diétát követő George Prior belevágott egy teljes hónapig tartó kísérletbe, amelynek során saját szervezetének változását vizsgálta. Azt kívánta bemutatni, hogy mit tesz egy egészséges, sportos ember szervezetével a napi megközelítőleg fél kilogrammnyi cukor elfogyasztása. Az elvégzett kísérlete során minden nap elfogyasztott tíz doboz eredeti normál (nem cukormentes) kólát. Az ötletet… Tovább »

Ezt nézd! Állati jó fotók következnek!

Ezek az állatok bármit képesek megtenni azért, hogy alanyai legyenek egy-egy szuper képnek. Mit sem törődve azzal, hogy nem feltétlenül őket szerették volna fotózni modellt álltak a kamerának, így születtek a következő megmosolyogtató és egyben nagyon aranyos spontán portrék róluk.... Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!